Olimpiai sztorik – Dressel, a csodaúszó, akinek Milák Kristóf a leendő nagy vetélytársa
2021. augusztus 02. 10:12
Az elkövetkező években a férfiúszás jó eséllyel két emberről szólhat majd, és abból az egyik magyar!
2021. augusztus 02. 10:12
p
8
1
4
Mentés
„Az a baj, hogy én Dressel mellett úsztam. Ő volt a négyesen, én a hármason. A fordulónál annyira ledelfinezett, hogy nem is láttam semmit, csak őt. Azt hittem, negyedik, ötödik, hatodik lehetek, a többiek meg mennek Dressellel, és majd vele nagyjából egyszerre érnek be. Én meg nagyon le vagyok maradva. És nem! Amikor célba érkeztem, nem is az ötven egész hatvankettő lepett meg, hanem az a kettes szám a nevem mellett!”
Így emlékezett vissza Milák Kristóf egy 2018-as pódiumbeszélgetésen az akkor még aránylag friss berobbanására, amikor a budapesti úszó-világbajnokságon 100 pillangón ezüstérmes lett Dressel mögött.
Szóval akkor még mindenki ledöbbent, maga a 17 éves főszereplő, Milák is; meglepetésében el is hagyta a száját egy kötőszó, és nem a „Teringettét!”.
Most, 2021-ben már legfeljebb amiatt tátottuk a szánkat, hogy mégis mekkorát úszott az olimpián ugyanebben a számban ugyanez a két fiú! Mert az egy pillanatig sem volt kérdés, hogyha 100 pille döntő, akkor Dressel, Milák harc!
Mennyire szép és egyúttal szimbolikus pillanat volt, amikor az amerikai a világcsúccsal megnyert futam után magasba emelte az ezüstérmes vetélytárs kezét!
Nem véletlenül, Milák ugyanis elképesztően nagy teljesítményre ösztökélte őt. Nem véletlen, hogy muszáj volt világcsúcsot úszni az aranyhoz, elvégre a mi fiúnk is megdöntötte ám Milorad Csavics – még szuperdresszben elért! – Európa-rekordját. Bárcsak még 5-10 méterrel tovább tart a verseny, mert akkor…
Milákról rengeteget írtak a magyar lapok, mi is foglalkoztunk vele bőséggel – aki még nem olvasta a Wladár Sándorral készült exkluzív interjút, érdemes pótolnia! –, viszont úgy tisztességes, ha az úszótorna lezárultával egy kicsit tisztelgünk Caeleb Dressel előtt is!
50 gyors, 100 gyors, 100 pillangó, 4x100 gyorsváltó, 4x100 vegyes váltó – ebben az öt számban nyert aranyérmet Caeleb Dressel Tokióban. Michael Phelps, Mark Spitz, Matt Biondi, Kristin Otto – eddig ez volt annak a négy úszónak a névsora, akiknek sikerült egy olimpián öt győzelemig jutniuk. Hozzájuk csatlakozott most az amerikai fiú.
És a lezárás is milyen stílusos volt! Olimpiai rekorddal megnyerte az 50 gyorsot, majd egy órával később hozzásegítette a világcsúcsos aranyhoz a 4x100-as vegyes váltót!
„Büszke vagyok magamra. Ezen az olimpián elértem a teljesítőképességem csúcsát. Remek szórakozás volt számomra a versenyzés.”
Természetesen most mindenki legendás honfitársához, Michael Phelpshez hasonlítgatja Dresselt, aki minderre így reagált: „Nem zavar, ha az emberek vele hasonlítgatnak össze. Van néhány célom, amiket szeretnék elérni, és ha ezeket elérem, akkor nagy úszóként tudok tekinteni magamra. Nem kell Michaelhez méredzkednem, hogy egyszer azt mondhassam magamnak: nagy úszó vált belőlem.” És milyen jó, hogy mindehhez Milák Kristófnak is lehet egy-két szava!
Az Iron Lady becenévre hallgató világklasszis úszó a visszavonulása óta először szólalt meg. Az interjúban többek között arról is beszélt, hogy ha a meglévő tudásával visszamehetne tizenöt éves korába, mindent teljesen másként csinálna, és akkor most valószínűleg sokkal sikeresebb pályafutást tudhatna maga mögött.
Az Európa-bajnok, friss világbajnoki ezüstérmes úszó élete gyökeresen megváltozik: vidékről a fővárosba, majd az Egyesült Államokba költözik. A 18 éves Pádár Nikolett az olimpiai kizárását szakember segítségével próbálja feldolgozni, a Mandinernek pedig azt is elárulta, miben segített az év végi budapesti vb, és mennyire önálló.
A kommunikációs igazgató szerint, Brüsszelben dől majd el a küzdelem a múlt háború-, bevándorlás- és genderpárti erői és a békepárti, biztonságpárti és családpárti patrióták között.
Schäfer András tényleg a Szombathelyi Haladás megmentője: az Union Berlin labdarúgója tulajdonrészt vásárolhat a bajba jutott klubban.
p
1
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 4 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
AGab
2021. augusztus 04. 20:44
Pár éve sokan a csoda dresszel döntöttek rekordokat, most Dressel dönt rekordokat.......
Bocs :P
(Kíváncsi vagyok hányan sütötték már el ezt a poént :D)